
Közreműködők
Bach Zsófia
Hrisztov Toma
Selmeczi Bea
Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége
Táp Színház
Színházi előadás
Időpontok"Az a Petőfi gonosz egy fiú: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak úgyis tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, tehetetlen házőrt, az észt, úgy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, míg ismét részt vehet az uralkodásban.”
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Petőfi Sándor ugyan már házassága előtt is sikeres volt, ám költészete mégis a Júlia-szerelemben teljesedett ki. Azonban a halála után Júlia asszonyt meghurcolták, amiért társasági életet élt, majd újra férjhez ment, és csak 1930-ban rehabilitálták, amikor Mikes Lajos és Dernői Kocsis László közzétette levelezését, ismeretlen naplóját és második férjéhez írott utolsó levelét. Ezekből kiderül, hogy kereste a szerelmes asszony eltűnt férjét és hogy volt képtelen beletörődni a halálába, hogy zsarolta meg őt Fr. Liechtenstein, Haynau beosztottja, hogy legyen a szeretője (amit Szendrey visszautasított), és hogy volt kénytelen hozzámenni Horvát Árpád történészhez csak azért, hogy megússza a börtönt és a városból való kitiltást.
Kétszereplős előadásunk elsősorban Szendrey Júlia és Petőfi Sándor költészetéből és levelezéséből épül fel, de Júlia Petőfi utáni élete is megjelenik benne egyfajta visszaemlékezésként.
Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre.
Helyszín: Jurányi Ház, B épület, II. emelet, TÁP terem
Közreműködők
Bach Zsófia
Hrisztov Toma
Selmeczi Bea
Időpontok
(1027 Budapest Jurányi utca 1-3.)